"Csalódás!
Együtt jártak már sok éve, egy fiú meg egy lány, két jó barát. Hideg téli, meleg nyári napsugár kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek sokat, suttogtak egymásnak csacsi szavakat. Boldogok voltak, mint senki más, szerették egymást a fiú meg a lány. Egy szép napon a lány így szólt:" gyermeket várok, egy szép kisbabát." Sugárzott a szemében az öröm, de a fiú nem szólt semmit, csak elköszönt. S többé nem jött vissza, s nem várta a lányt a Duna partján. Elment némán, és idegenen; hát ez volt az a nagy szerelem?! Megszületett a kisfiú, kék szemű, barna hajú. Boldog volt a lány, hogy eljön az apja talán. De nem jött, hiába várta. Teltek a hónapok, s egyre szálltak, de ő még reménykedett, hátha visszatér, de a fiú akkor már régen másnak éldegélt. Egyedül élt a lány a kisfiúval árván, benne lelte örömét, elmúlt boldogságát! Nőtt a fiú napról-napra szebb lett, és kimondta a szót, a legszebbet. Egy szép napon sétálni mentek. A kisfiú ott toporgott az anyja mellett. A szűk kis utca hol együtt a régi szép emlékek, az elmúlt napok, s megszólalt a lány: "de kár, hogy egyedül vagyok." Sarkon ifjú pár köszönt rá, egy kék szemű, barna hajú fiú és egy szőke lány. Visszanézett a lány a könnyein át, s így szólt: "Látod kisfiam, Ő az édesapád!" " |